Online adás
2017. december 13. Szerda - Luca napja van

Még a téli hideg előtt megújulhat a Tornyai utcai rendelő

2017. július 13.
Még a téli hideg előtt megújulhat a Tornyai utcai rendelő

Még idén teljesen megújul a Tornyai János utcai orvosi rendelő.  A felújítás alatt álló épületben ma tartott műszaki bejárást Hegedűs Zoltán alpolgármester a Városfejlesztési iroda munkatársaival.

Az elmúlt hónapokban a város különböző helyszínein négy orvosi rendelő felújítása kezdődött meg pályázati forrásból. Mindez, több mint tíz háziorvosi prakszist érint Hódmezővásárhelyen. Akárcsak a többi, úgy a Tornyai János utcai rendelőintézet is a Területi Operatív Program forrásából szépül meg.

 

- Lényegében a falak maradtak a felújítás kezdetekor. 47 millió forintot fordítunk erre a rendelőintézetre. Ez egy teljes, nagy átalakítás azzal megspékelve, hogy az épület homlokzata helyi védettség alatt áll, mivel téglahomlokzatot kapott annak idején. Ennek megfelelően egy belső hőszigetelést alkalmaznak, hiszen hőtechnikai felújításra is sor kerül. Ez egy olyan belső átalakítás, amelynek köszönhetően két rendelőintézet a hozzá szükséges öltözőkkel, szociális helyiségekkel fog elkészülni – mondta Hegedűs Zoltán alpolgármester. 

 

A rendelő megközelíthetősége is meg fog változni, egy másik bejáraton lehet majd bejutni az épületbe, ami így lehetővé teszi egy mozgáskorlátozott parkoló kialakítását is. Az átalakítás az ütemtervekhez képest most némileg csúszik, mivel egy elektromos légvezeték az épület egyik sarkánál akadályozza a munkát. Ezt a problémát előbb-utóbb a DÉMÁSZ elhárítja. A kivitelező ennek ellenére optimista, és határidő előtti befejezést remél.

 

- A szerződés szerint a négy rendelőnek a befejezése 2018. május 31. A kivitelező jelezte, hogy a terve arról szól, hogy október végére szeretné átadni ezt az épületet – tette hozzá Hegedűs Zoltán.

 

Addig ideiglenesen a Klauzál utca 143. alatt rendelnek a susáni városrész háziorvosai. 

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: