2017. október 18. Szerda - Lukács napja van

Javában tart a múlt héten elszállított I. világháborús lovas szobor külső-belső javítása az Ipari Parkban

2017. július 14.
Javában tart a múlt héten elszállított I. világháborús lovas szobor külső-belső javítása az Ipari Parkban

A munkálatokat nem segíti a nagy forróság, ugyanis ebben az időben a bronz annyira fel tud melegedni, hogy csupán éjszaka, illetve hajnalban lehet hozzányúlni, és elvégezni rajta a szükséges felületi kezeléseket.


Hírdetés

A Kossuth tér helyett, jelenleg az Ipari Parkban áll Pásztor János mesterműve, amelyet az I. világháborúban elesettek tiszteletére 1938-ban emeltek Hódmezővásárhely főterére. 2000-ben már megtörtént restaurálása, amikor is mintegy 1200-1300 csavart cseréltek ki rajta. Mivel hamarosan kiegészítik az emlékművet a hősi halottak neveivel, ezért most újra szükségessé vált a szobrot megnyitni és átvizsgálni.

 

Kisebb javítások voltak benne, meg egy újabb korrózióvédelmet kapott az egész belső szerkezet, ami egy vasúti sínből összeállított váz. Ez igen erős, a rozsdát nagyon bírja, még védelem nélkül is, de biztos, ami biztos alapon, háromszoros cinkes bevonatú korrózióvédelemmel lett ellátva- mondta Návay Sándor szobrászművész, restaurátor.

 

A belső munkálatok elvégzése nem volt egyszerű, mert bele kellett mászni a szobor üreges belsejébe, amit a nagy meleg miatt csak éjszaka és hajnalban lehetett megtenni, mert a bronz ebben az időben annyira át tud forrósodni, hogy napközben csak tojássütésre lett volna alkalmas. A javítások java elkészült, így mostantól lehet a külső borításra koncentrálni.

 

Most is egy ilyen finom homokszórásos technikával lesz a felület tisztítva, és utána újra lehet patinázni, felületvédelemmel ellátni. Gyakorlatilag, mint egy új öntvény fog visszakerülni a helyére- tette hozzá Návay Sándor.

 

A jövő héten a Városháza előtt álló kőposztamens tisztítása is megtörténik, ahol szintén ezt a homokszórásos technikát alkalmazzák. A lovas szobor a tervek szerint augusztus végén kerülhet vissza eredeti helyére. 

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: