2017. augusztus 22. Kedd - Menyhért napja van

Vásárhelyi cég készítette el a vizes vb szimbólumát!

2017. július 17.
Vásárhelyi cég készítette el a vizes vb szimbólumát!

Pénteken ünnepélyes megnyitóval rajtolt el a budapesti vizes világbajnokság. Az év legfontosabb sporteseményének hódmezővásárhelyi vonatkozása is van: a verseny egyik különlegességeként, az olimpia mintájára első ízben indították el a Duna Aréna előtt álló vizes fáklyát, amit egy helyi cég készített el.


Hírdetés

Az olimpiai láng mintájára egy óriási, fáklya alakú szökőkút csobog a Duna Aréna előtt a világbajnokság ideje alatt. A FINA vezérkarának új ötlete Budapesten debütált, és a tervek szerint mostantól minden hasonló vizes világversenyen helyet kap majd.

 

A formatervet egy budapesti grafikai stúdió készítette, amely alapján a hódmezővásárhelyi Alustart Fényreklám Kft. gyártotta le. A fáklya 5 és fél méter magas, 6 milliméteres rozsdamentes acél alkotja a szerkezetet. A 2 tonnás építmény 2 köbméteres víztartállyal rendelkezik, ezt a vízmennyiséget fél perc alatt forgatja meg a beépített 4 nagyteljesítményű szivattyú.

 

Az egy hónapig tartó gyártás során a legnagyobb nehézséget a szerkezet és a vízgépészet összehangolása okozta. A Fontana névre keresztelt fáklyát egy hetes munkával állították össze a Duna Aréna előtti partszakaszon a szakemberek.

 

A vizes szimbólumot minden idők egyik legjobb női úszója, az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina indította útjára.

 

A fáklya mellett az új budapesti uszoda, a Duna Aréna feliratait is a vásárhelyi cég készítette el.

 

A július 14-től július 30-ig tartó világbajnokságon hat szakágban - úszás, nyíltvízi úszás, műugrás, szinkronúszás, valamint férfi és női vízilabda - több mint 180 ország mintegy 2000 versenyzője vesz részt.

 

/fotók: Alustart Fényreklám Kft./


További képek »
© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: