2017. augusztus 22. Kedd - Menyhért napja van

Egy hétre lezárják a 47-es számú főút Szent István teret érintő szakaszát

2017. augusztus 11.
Egy hétre lezárják a 47-es számú főút Szent István teret érintő szakaszát

Ez idő alatt mind a piac, mind pedig a tér és környéke is csak kerékpárral lesz megközelíthető.


Hírdetés

Már érkeznek a fabódék a Szent István térre, ahol augusztus 18-20 között rendezik az államalapító király nevéhez fűződő ünnepségsorozatot. Ennek kapcsán már jövő héttől forgalomkorlátozásokra kell számítani a városban.

 


„Már 2017. augusztus 14-én 0 órától egészen 2017. augusztus 21-én 16 óráig lezárásra kerül a Kálvin János téri körforgalomtól, egészen a Jókai utca és a Kutasi út kereszteződéséig a 47-es számú főút belterületi szakasza. Így a közlekedésben részt vevők ezt az érintett útszakaszt már nem tudják igénybe venni hétfő éjféltől. Az áthaladó forgalom pedig a Petőfi utca, Deák Ferenc utca, a Dr. Rapcsák András, majd a Jókai utcára rákanyarodva tudja elkerülni a lezárt útszakaszt” – tájékoztatott Dani Róbert százados, a Közrendvédelmi Osztály megbízott vezetője.

 


A lezárás ideje alatt a Vöröskereszt utcáról sem lehet majd rákanyarodni az érintett útszakaszra. A Szent István tér és a piac területe is csak gyalogosan vagy kerékpárral lesz megközelíthető.

 

 

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: