Online adás
2017. november 24. Péntek - Emma napja van

A város weboldalát is nevezték az idei év honlapja versenyre

2017. november 08.
A város weboldalát is nevezték az idei év honlapja versenyre

Elindult „Az év honlapja 2017” verseny, amelyben az „Önkormányzatok és települések” kategóriában verseng Hódmezővásárhely városának új weboldala a legjobbnak járó elismerésért. Szavazni egészen november 9-éig lehet, így minden lokálpatrióta vásárhelyit arra biztat az önkormányzat, adja le voksát a város honlapjára.

Hódmezővásárhely honlapja ez év februárjában megújult struktúrával jelent meg, néhány napja új dizájnt is kapott a weblap, új logóval büszkélkedhet. Ezzel párhuzamosan a város ismét megpályázta az év honlapja címet, amelyet már egyszer, 2009-ben sikerült elhódítania.

 

 

 

 

„Bízom benne, hogy a mostani, megújult, mobilra optimalizált és a mai elvárásoknak jobban megfelelő, könnyebben kereshető, egy kicsit ikonokkal gazdagított honlap elnyeri a hódmezővásárhelyiek meg a bíráló bizottság tetszését” – mondta Hegedűs Zoltán alpolgármester.

 

 

Az ország legrangosabb online marketingkommunikációs pályázatán indult honlapokat és applikációkat a Magyar Marketing Szövetség által delegált szakmai zsűri bírálja el, de szavazhat a közönség is, jelenleg kétszáz felett van a Hódmezővásárhely honlapjára leadott szavaztok száma, amellyel az „Önkormányzatok és települések”kategóriaharmadik helyén állunk Kiskunfélegyháza és Kaposvár városának weboldala mögött. A felhasználók az evhonlapja.hu oldalon Vásárhely honlapját megkeresve a „szavazás állása” címszó alatt a like jelre kattintva, egy facebook-bejelentkezés után adhatják le szavazatukat holnap éjfélig. 

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: