Online adás
2017. december 12. Kedd - Gabriella napja van

Hétvégén 10. alkalommal rendezik meg a Városi Gyermekkarácsonyt

2017. december 06.
Hétvégén 10. alkalommal rendezik meg a Városi Gyermekkarácsonyt

Ajándékokkal és kézműves foglalkozással várják a Gyermekkarácsonyra a rászoruló gyerekeket szombaton a Fekete Sasba. A bálteremben megnézhetik a legkisebbek a Minimanó Színház előadását is. A Városi Gyermekkarácsonyra eddig 3 millió forint adomány folyt be, de továbbra is várja az önkormányzat a felajánlásokat.

 

10. alkalommal rendezik a Városi Gyermekkarácsonyt. Az évtizedes hagyományt az önkormányzat a cégek, a civil szervezetek és magányszemélyek támogatásával tudja életben tartani. Az idén december 9-én, szombaton reggel 9.00 órától várják késő délutánig a rászoruló, rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő gyerekeket a Fekete Sas Rendezvényház báltermébe. Két turnusban mintegy 750 gyermeket ajándékoz meg az önkormányzat.

 

 

„Engedjék meg, hogy itt köszönjem meg a helyi cégeknek, vállalkozásoknak, civil szervezeteknek, magánszemélyeknek, hogy adományaikkal hozzájárultak a gyermekek karácsonyához. Több mint 3 millió forint gyűlt össze. A felajánlásoka még várjuk a héten, illetve a jövő héten, hiszen ezeket később is fel tudjuk a gyermekek érdekében használni. Két módon lehet támogatást adni, be lehet fizetni a Polgármesteri Hivatal házi pénztárában gyermekkarácsony megjelöléssel, illetve be lehet fizetni az erre a célra létrahozott bankszámlára is” – mondta dr. Kószó Péter alpolgármester.

 

Varga Anikó a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ igazgatója örömmel számolt be arról, hogy a Bagi Mátyás funkcionális tréner vezetésével megtartott legutóbbi Ezt válaszd! edzésen 64 ezer forint folyt be, amelyet szintén a Gyermekkarácsony jótékonysági céljára fordítanak majd. A rendezvény programját is évről évre a művelődési központ állítja össze.

 

 

„Idén a Minimanó Színház fog majd színpadra lépni. A Mikulás a Manók földjén című interaktív előadást láthatják majd a gyerekek. Többek között mindenféle kézműves foglalkozáson is részt vehetnek a gyerekek. Különféle karácsonyi díszeket tudnak majd a gyerekek helyben elkészíteni. Ez számunkra is fontos időszak, hogy a gyermekekre különösen gondoljunk” – tette hozzá Varga Anikó.

 

Tegnap például a Mozaik Mozi felajánlásának köszönhetően és az önkormányzattal közösen filmvetítést szervezett a BFMK, amelyen 150 gyermek vett részt és nézhetett meg egy premier előtti mesefilmet, akik az élmény mellé üdítőt és popcornt is kaptak ajándékba a filmszínház üzemeltetőjétől.

 

 

 

Adományozni lehet: 11500092-11080563 bankszámlaszámra „Gyermekkarácsony” megjelöléssel.

 

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: