Online adás
2018. október 17. Szerda - Hedvig napja van

Megújult bérletkonstrukciók a vásárhelyi strandon

2018. január 04.
Megújult bérletkonstrukciók a vásárhelyi strandon

Ár-érték arányban, a medencék számának és a kínált szolgáltatások függvényében továbbra is itt a legkedvezőbbek a belépők a Dél-Alföldön.

Sok stranddal ellentétben a vásárhelyit télen sem fedik be, így a szabadban lehet úszni vagy a melegvizes medencében, gőzbe burkolózva pihenni. Jelenleg egy felnőtt belépő 1400 forintba kerül, ami azt jelenti, hogy az új évben is a tavalyi árakon lehet bejutni a Gyarmati Dezső Sportuszoda és Török Sándor Strandfürdő területére.

 

- Alapvetően az árakon nem változtattunk, a belépőjegyek árát nem emeltük, inkább olyan bérletkonstrukciókat igyekeztünk bevezetni, amelyekre igény mutatkozott a vendégek részéről. Több visszajelzést is kaptunk ugyanis arra nézve, hogy újra vásárolnák a vendégek a 30 alkalmas bérletet. Így ezt visszavezettük a rendszerbe, és ettől az évtől újra megvásárolhatók ezek a bérletek. Ugyanakkor bevezettük speciálisan azt az éves bérletet is, amelyeket cégek, vállalkozások vehetnek meg dolgozóik belépését biztosítva mind az uszoda, mind a konditerem igénybevételére- mondta Gömöri Csilla, a Hód- Fürdő Kft. ügyvezető igazgatója.

 

A fürdő nagyobb bevételre nem az árak emelésével, hanem kedvezményekkel és szerteágazó programokkal szeretne szert tenni, ezért ebben az évben több országos kampányhoz is csatlakozik - emelte ki a fürdővezető. Az év első két hónapjában például a belföldi turizmus kerül majd fókuszba.

 

- Ez egy olyan forgalomélénkítő kampány, amelynek célja a belföldi turizmus, a beutaztatás növelése, és itt minden hódmezővásárhelyi szállodából érkező vendégünknek 25%-os kedvezményt adunk a fürdő szolgáltatásaiból - tette hozzá Gömöri Csilla.

 

A helyiekre is gondoltak, akik egy másik országos kampány előnyeit élvezhetik, amely a gyógyvizek szerepét és a rájuk épülő szolgáltatásokat igyekszik népszerűsíteni januárban és februárban. Február utolsó napja azért is lesz érdekes, mert eleve fél áron lehet jegyet váltani a fürdőbe. Az év további része is programokban és kedvezményekben bővelkedik majd a vásárhelyi strandon. 

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: