Online adás
2018. augusztus 14. Kedd - Marcell napja van

Több MSZP-s is kiállt Hernádi Gyula mellet

2018. február 07.
Több MSZP-s is  kiállt Hernádi Gyula mellet

Hernádi Gyula azt reméli, párttársai visszafogják most folytatott megosztó kampányukat. A baloldali polgármesterjelöltnek nem tetszik az MSZP és a Jobbik közeledése, ugyanakkor úgy véli: nem szabad az országos politikát összekeverni az időközi polgármester-választással. 


Hirdetés

Tegnap a helyi rádió élő közéleti műsorának vendége volt Hernádi Gyula, ahová betelefonált többek között Szanyi Tibor is, aki az MSZP Európai Parlamenti képviselőjeként azt mondta, Hernádi Gyula hűen képviseli azt a nézetet, hogy a Jobbikkal nincs összefogás.

 

-Korábban is nagy tisztelője voltam Hernádi Gyulának, de most különösen tetszett a bátorsága, hogy bejelentkezett polgármesterjelöltnek. Ezt nem lehet hagyni, legalábbis egy baloldali érzelmű embernek, hogy egy városban két jobboldali jelölt között legyen választék. Az, hogy ő megjelenítette a baloldali szocialista értékeket, én nagyon fontosnak tartom. Hernádi Gyula jelenleg tagja a szocialista pártnak és ez a tagsági viszony fenn is fog maradni reményeim szerint, már csak azért is, mert kizártnak tartom, hogy a Magyar Szocialista Párt kizárjon valakit azért, mert a baloldali értékeket jeleníti meg egy választási küzdelemben - fogalmazott Szanyi Tibor.

 

Bacsa Pál is jelentkezett telefonon az említett műsor alatt. A Vásárhelyen közel két évtizeden át szocialista színekben aktívan politizáló Bacsa szintén a Jobbikkal való összefonódást sérelmezte.

 

-Vannak határok, amiket kár feszegetni, mert azok már nem mi vagyunk. Tehát nem hiszem, hogy a radikális jobboldallal kell szövetkezni. Itt áttétes dolgok is vannak, hiszen egy trójai falóként viselkedik ez a történet. Fontos, hogy legyen baloldali polgármesterjelölt ebben a témában, és nem parlamenti választás van. Gondolom, ez Vásárhelyről szól, és ezer más dolgot befolyásol. Nagyon fontos, hogy a mostani beruházások tovább menjenek, hogy egymással szót tudjunk érteni, enyhíteni kell a közbeszéden – mondta Bacsa Pál.

 

Az MSZP helyben is megosztott, egy része ugyan Márki-Zay Pétert támogatja a Jobbikkal kötött szövetségben, de a szocialista párt másik része Hernádi Gyulában látja a megfelelő jelöltet. Hernádi továbbra is makacsul elutasítja a Jobbik közeledését, és hasonlóan rossz szemmel nézi a megosztó és egyre durvuló kampányt.

 

-A Jobbik országos politikája, a korábbi megnyilvánulások, az uniós zászlóégetéstől kezdve a Magyar Gárdán át egy csomó minden nem tetszik. A város érdeke egyértelműen az lenne, hogy az országos politikát ne hozzuk ide, ennek ellenére úgy látom, hogy a helyzet feszültebbé válik, az emberek kiélezettebbek, már egy-két gyűlöletkampányra utaló dologról is értesültem. Kezdődik az árkok ásása. Ezt szerettem volna elkerülni, magam részéről próbáltam eddig is mindent megtenni, hogy a város ne legyen kettéosztott, mert csak egy Vásárhely van - közölte Hernádi Gyula.

 

Mint ismeretes, Hernádi Gyula a tagsági jogviszonya körüli visszáságok miatt az MSZP Országos Etikai és Egyeztető Bizottságához fordult jogorvoslatért. Mint mondja, döntés még nem született, de pozitív visszajelzések érkeztek felé. A baloldal polgármester-jelöltje azt mondja, számára ez a kérdés másodlagos is, elsősorban Vásárhely ügyét tartja szem előtt. 

 

 

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: