Online adás
2018. május 24. Csütörtök - Eszter napja van

Ma kezdik szétosztani a 62 év felettiek részére az önkormányzati támogatást

2018. február 07.
Ma kezdik szétosztani a 62 év felettiek részére az  önkormányzati támogatást

Ma kezdik szétosztani és húsvétig 11 ezer nyugdíjas meg is kapja az önkormányzat 10 ezer forintos támogatását, amely minden 62 év feletti hódmezővásárhelyit érint. Az utalványokat a Magyar Posta kézbesíti az érintetteknek.

Az elmúlt negyed évszázad legkedvezőbb költségvetéséről döntött a képviselő-testület a legutóbbi rendkívüli közgyűlésen. Az idei évben több mint 300 millió forintos tartalékkal bír az önkormányzat, ebből egy, sporttámogatási alapot is létrehoz a város, sőt a vállalkozók építményadójának csökkentésére is ez a keret ad lehetőséget. Mindemellett megszületett a döntés arról is, hogy húsvétig 10 000 forintos támogatást kap minden 62 év feletti hódmezővásárhelyi lakos. A kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált a tegnapi lakossági fórumon is.

 

-Hódmezővásárhely, mint annyi mindenben, már megint az élre került a megyei jogú városok kategóriájában. Ráadásul ez nem kormányzati intézkedés, hanem a város ügyes költségvetési eredményéből való megbecsülés, ami elsőként a nyugdíjasokat éri el. Azonban eléri azokat a szervezeteket is, akiknek még jut ebből a pénzből. Az elkövetkezendő években, ha ilyen ügyes költségvetés lesz, akkor erre a nyugdíjasok úgymond „mérget is vehetnének” - bár az nem volna jó - inkább maradjon a 10 ezer forint – fogalmazott Veres János nyugdíjas.

 

A támogatások szétosztását ma kezdte meg a Magyar Posta. A következő napokban 11 ezer ember kapja meg az utalványokat Hódmezővásárhelyen. Amennyiben a város gazdasági helyzete lehetővé teszi, akkor a következő években is évente kétszer megkapják ezt a juttatást a helyi nyugdíjasok.

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: