Online adás
2018. szeptember 22. Szombat - Móric napja van

Vándorkiállításon ismerhetik meg Todor Manojlovic életét és munkásságát

2018. május 23.
Vándorkiállításon ismerhetik meg Todor Manojlovic életét és munkásságát

Todor Manojlovic (Manojlovity) életét és szerteágazó munkásságát ismerhetik meg az érdeklődők a városi könyvtárban látható vándorkiállításon. A szerb irodalmár legnagyobb érdemének azt tartják, hogy összekapcsolta a két népet, és így a magyar és a szerb kultúrát.

Nehéz meghatározni, ki volt Todor Manojlovic, hiszen egyszerre volt költő, író, kritikus, műfordító, újságíró és művészettörténész is. A szerb irodalmár Ady Endre és Juhász Gyula kortársaként tevékenykedett. Jogi tanulmányait Budapesten folytatta, az I. világháború idején Firenzében olasz és francia nyelvtudását kamatoztatta, majd visszatért Belgrádba, ahol több kulturális intézményért is felelt.

 

- A legnagyobb érdeme az volt, hogy a két nép közötti irodalmi kapcsolatot tartotta, illetve bekapcsolódott Magyarországon a modern költészetbe, míg Szerbiában ő rakta le ezeknek az alapjait - mondta Rusz Borivoj, a Szerb Országos Önkormányzat tanácsnoka.

 

Most is szerb és magyar együttműködésnek köszönhető, hogy elindult vándorútjára ez a kiállítás. Anyagát a nagybecskereki Művelődési Központ állította össze, magyarországi bemutatását pedig a Magyarcsanádi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat támogatja.

 

-   Két nyelvű a kiállítás, hiszen magyarul és szerbül is olvashatók az anyagok. Remélem, ez még több érdeklődőt be tud vonzani - mondta Kollár Ferenc, a Magyarcsanádi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

 

A vándorkiállítás aktualitását kettős jubileum adja. A szerb irodalmár 135 éve született és 55 éve hunyt el. Sokoldalú munkássága azért látható június 10-ig a városi könyvtárban, mert a szervezésből a Vásárhelyi Látóhatár szerkesztősége is kivette a részét.

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: