Online adás
2018. augusztus 15. Szerda - Mária napja van

A mártélyi önkormányzat is indít nyári táborokat a gyerekek számára

2018. június 13.
A mártélyi önkormányzat is indít nyári táborokat a gyerekek számára

Mintegy hatmillió forint plusz bevételi forrás került Mártély idei költségvetésébe, amelyből az Erzsébet-táborok programjához kapcsolódva szerveznek tematikus nyári elfoglaltságokat a helyi, 14 év alatti iskolás gyerekek számára. A táborok augusztusban indulnak és akár több egymást követő programon is részt vehetnek egy-egy jelképes összeg fejében – többek között erről is szó esett a település képviselő-testületi ülésén.


Hirdetés

Havi rendes testületi ülését tartotta ma Mártély képviselő-testülete, amelynek során tárgyalták többek között a II. félévi munkatervük jóváhagyását is, de a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás, vagy a Közgazdasági Iroda beszámolóját is hallhatták a grémium tagjai. Emellett módosították a községi önkormányzat 2018. évi költségvetési rendeletét is.

 

 

„Ötmillió-nyolcszáztizenhatezer forint többlet került bevezetésre a költségvetésbe, így a főösszegünk mind kiadási, mind bevételi oldalon 578 millió 962 ezer forintra nőtt. Ennek a közel hatmillió forintnak a jó része az Erzsébet-táborok finanszírozását érintő pénzügyi átvezetés” – mondta Borsos József, Mártély polgármestere.

 

 

A testületi ülésen települési pályázatok benyújtásáról is szó esett. Önkormányzati kiegészítő támogatásra, működési költségekre is fognak pályázni, így az ehhez szükséges kiegészítő döntéseket is meghozták, emellett a szociális költségek állami támogatásához kapcsolódó pályázatról is döntöttek. Ezen túlmenően a háziorvosi ügyelet ellátására is igyekeznek forráskeretet biztosítani. Közbeszerzési döntéseket is meghoztak, a kerékpárút megépítésére vonatkozóan volt a településnek egy eredménytelen közbeszerzési pályázata, most új pályázat indul. Az Erzsébet - táborok rendszeréből pedig öt tábort szerveznek a nyáron, augusztus hónapban Mártélyon.

 

 

 

„A Varga Tamás Általános Iskolával közösen valósítjuk meg ezeket a táborokat. Farkas Zsuzsanna adminisztratív segítő közbejárása hozta azt, hogy Mártélyon lesz egy művésztábor, horgásztábor, katasztrófavédelmi tábor, egy mesetábor és egy sport-foci tábor. Mártély területén lesznek a táborok, az erdei iskola és a faluház környékén, illetve a focipályán, a mártélyi holtágnál és az Önkéntes Tűzoltóbázison. Tehát itt helyben lesznek ezek a táborok” – tette hozzá Borsos József.

 

 

Az Erzsébet – táborokon jelképes, heti 500 forintért, míg a civil szervezetek által lebonyolított programokon ennél jóval magasabb áron biztosítják a gyerekek számára a részvételt. Az 1297 mártélyi lakos közül mintegy 120 a tizennégy év alatti diák. A táborokat elsősorban az itt élő gyerekek számára teszi elérhetővé az önkormányzat.

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: