Online adás
2018. október 17. Szerda - Hedvig napja van

Új régészeti lelőhelyet találtak Hódmezővásárhely határában

2018. október 11.
Új régészeti lelőhelyet találtak Hódmezővásárhely határában

Négy új régészeti lelőhelyet találtak a Tornyai János Múzeum munkatársai a római kori településtörténethez kapcsolódóan Hódmezővásárhely határában. Az egykori faluhelyeket jelző edénytöredékek helyét térképen rögzítik a szakemberek azért, hogy tudják, hogy a jövőbeni városi beruházások előtt hol kell majd később leletmentő ásatásokat, régészeti feltárásokat végezni.

Az Ipari Parktól délre fekvő területen régészeti terepbejárást végeztek a Tornyai János Múzeum munkatársai. Egy meghatározott, négy négyzetkilométeres területen felszíni leleteket gyűjtöttek. Erre azért volt szükség, mert a város településrendezési tervét időről időre felülvizsgálja a Kormányhivatal. Legutóbb 2008-ban készült örökségvédelmi hatástanulmány, így Hódmezővásárhely új beépítéssel érintett részterületein most előírás szerint végeztek bejárást a régészek, hogy ezzel egészítsék ki a korábbi adatokat.

 

 

„Hétfő óta rójuk a táblákat, szerencsések vagyunk, jó volt az időjárás. A terület nagy része most frissen szántott, boronált, vagy frissen vetett terület. Ezek nagyon jól járhatók régészeti szempontból. Ennek köszönhető, hogy a korábbi nyilvántartás adatait elég szignifikáns eredménnyel tudjuk kiegészíteni. Négy új régészeti lelőhelyet rögzítettünk a felszíni leletek szóródása alapján” – mondta Csányi Viktor, régész.

 

 

Római kori, illetve középkori – Árpád-kori településnyomok felszíni maradványait találták meg a szakemberek, amelyek 99%-ban különféle edények töredékeit jelentik. Ezek felszíni szóródását rögzítik a térképeken, illetve mérik be GPS-készülékkel, majd ez alapján rajzolják meg a lelőhelyek feltételezhető kiterjedését.

 

 

„Nem használunk műszereket, nem használunk talajradart, nem használunk fémkereső műszert, vagy drónokat légi fényképezéshez. Itt a lábunkra és a szemünkre hagyatkozunk. Ahányan csak vagyunk, csatasorba állunk, tíz méteres közt hagyva magunk között, és elindulunk a szántás irányába, és az adott kisebb területegységet így járjuk be. Ha valaki talál régészeti leletet, azt jelzi, azt a pontot a GPS-készülékkel bemérjük, így néz ki maga a munka metódusa” – tette hozzá Csányi Viktor.

 

 

A lelőhelyek térképe bekerül a közhiteles nyilvántartásba. Ezek alapján a lelőhely-poligonok alapján készülnek majd el a jövőbeni beruházásokat megelőző régészeti feltárások, illetve ásatások. Azt, hogy a római korban Hódmezővásárhely határa rendkívül intenzíven lakott volt, már korábban is tudták a régészek, most a négy újonnan felfedezett faluhellyel még árnyaltabbá vált a város egykori településképe.

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: