Online adás
2019. június 26. Szerda - János napja van

Képiró Ágnes tartott tárlatvezetést az Alföldi Galériában

2018. november 20.
Képiró Ágnes tartott tárlatvezetést az Alföldi Galériában

Az Y generáció került fókuszba azon a tárlatvezetésen, amelyet Képiró Ágnes művészettörténész hétvégén a 65. Őszi Tárlat alkotásai között tartott az Alföldi Galériában. A koncepciót az adta, hogy évről évre egyre jelentősebb a fiatal művészek jelenléte a kortárs képzőművészeti seregszemlén.

 

A Vásárhelyi Őszi Tárlatok életében mindig is fontos szerepet játszottak a pályájuk elején járó alkotók. Jó példa erre, hogy az idei kortárs képzőművészeti seregszemle fődíját a 30 éves Ámmer Gergő szobrászművész érdemelte ki. De rajta kívül is jelentős számú fiatal képviselteti magát a 65. Őszi Tárlaton. Ezért elsősorban rájuk fókuszált Képiró Ágnes tárlatvezetése az Alföldi Galériában.

 

-A mai alkalomnak az Y generáció útjai címet választottam. Ez azért fontos, mert az Őszi Tárlat alkotóinak negyede tartozik ehhez a generációhoz. Számomra az az érdekes és remélem a közönség érdeklődését is fel tudom kelteni, hogy melyek azok a problémák, amelyek ennek a generációnak a gondolatvilágát foglalkoztatják, és milyen technikai sokszínűséggel próbálnak erre megoldást alkalmazni - Képiró Ágnes a Tornyai János Múzeum igazgatója.

 

Az Y generációba az 1980 és az 1994 között születettek tartoznak, akik életét a számítógép és a technika száguldó fejlődése határozza meg.

 

-Van olyan alkotó, aki a digitális másolásnak azt a fajta technikáját alkalmazza, ami a sok másolás által roncsolódik, szétesik, pixeljeire bomlik. Ugyanakkor vannak olyan művészek is, akik ebben az elszemélytelenedő társdalomban gondolkodnak arról, hogyan tudnák képileg vagy plasztikában visszahozni a hagyományos értékeket - tette hozzá a művészettörténész.

 

Idén összesen 206 alkotást találtérdemesnek bemutatni a szakértői zsűri. A 65. Őszi Tárlat egészen december 2-ig látható az Alföldi Galériában.

 

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: