Online adás
2019. szeptember 21. Szombat - Máté napja van

A Wallenberg nyomán című országos középiskolai vetélkedő egyik regionális fordulójának tegnap az Emlékpont adott otthont

2018. november 21.
A Wallenberg nyomán című országos középiskolai vetélkedő egyik regionális fordulójának tegnap az Emlékpont adott otthont

A versenyt a Raoul Wallenberg Egyesület szervezte. Különböző városokból jöttek csapatok, még a határon túlról is érkeztek fiatalok, hogy összemérjék történelm tudásukat egymással.  A tét nagy, mert aki továbbjut a döntőbe és azt megnyeri, Svédországba utazhat jövőre.

A tavalyi nagy sikere után, immár második alkalommal választotta a Raoul Wallenberg Egyesület történelmi versenyének helyszínéül Hódmezővásárhelyt. Az Emlékpontban a részvevőket Mákri-Zay Péter polgármester köszöntötte.

 

-Legfontosabb feladatunk, mindenkinek, nemcsak az itt lévőknek, hanem a társadalom egészének, hogy ne tűrje az igazságtalanságot, ne tűrje az elnyomást és különösen ne tűrje, amikor valakiket emberi mivoltukban kérdőjeleznek meg- mondta Márki-Zay Péter polgármester.

 

A svéd származású Raoul Wallenberg azon kevesek egyike volt, aki a nácizmust és a kommunizmust egyaránt megszenvedte. Az oroszok hurcolták el, míg a nácik üldözöttjeit, a zsidókat menekítette. A róla elnevezett egyesület egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy rendszeresen megrendezze ezt a fiataloknak szóló történelmi versenyt. Azzal a céllal, hogy a mostani generáció tagjai felismerjék, hogy a múlt elemzése nem unalmas időtöltés, hanem egy szükséges cselekedet, ami megvédi őket és utódaikat.

 

-Törekszünk arra, hogy érvényesüljön a tolerancia, a rasszizmus elleni küzdelem és hogy feltárjuk ennek érdekében a múltunkat, ezt támogatjuk és szervezzük- mondta Kardos Tamásné a Raoul Wallenberg Egyesület elnökségi tagja, aki egyben a zsűri elnöki posztját is betöltötte.

 

Hét csapat vett részt a Wallenberg nyomán elnevezésű történelmi verseny vásárhelyi elődöntőjén. Többek között Makóról, Szolnokról, Zentáról és a Hajdúságból is érkeztek fiatalok a megmérettetésre.

 

-Hajdúböszörményből érkeztünk, a Bocskai István Gimnáziumból. Előzetesen egy kisfilmet kellett készítenünk, főleg a tolerancia és az antiszemitizmus témájában, de egy facebookos oldalt is létre kellett hoznunk. Egy holokauszt-túlélőt, életmentőt kellett bemutatnunk, aki a környékünkről származott. Több irodalmat is átvettünk ebben a témában, hogy felkészüljünk a versenyre- mondta Balogh Fruzsina.

 

A diákok nem csak a már előre elkészített filmükkel mérettették meg tudásukat, de az Emlékpontban, majd a Zsinagógához tartozó kiállítóhelyen is teljesíteniük kellett különböző feladatokat. A helyi történésekről is meghallgathattak egy előadást, és ha jól figyeltek, akkor az erre épülő tesztet is ki tudták tölteni. A legjobban teljesítő csapat továbbjutott a január közepén megrendezendő budapesti döntőbe, ahol a győztes svédországi jutalomutazást kap.

 

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: