Online adás
2019. szeptember 21. Szombat - Máté napja van

Kulcsár Írisz munkáiból nyílt kiállítás a művésztelepen

2018. november 26.
Kulcsár Írisz munkáiból nyílt kiállítás a művésztelepen

A formai és tartalmi ellentmondásokat szívesen alkalmazó Kulcsár Írisznek nyílt kiállítása a Kohán György utcai Művésztelepen. A szobrászművész családjával három évvel ezelőtt költözött Hódmezővásárhelyre és a helyi közönség előtt most mutatkozik be először munkáival.  

 

Kulcsár Írisz nyíregyházi származású, de élt Budapesten, a Dunakanyarban, három évvel ezelőtt pedig szintén szobrászművész férjével, Kotormán Patrikkal és gyerekeivel Hódmezővásárhelyre költözött. Bemutatkozó kiállításának a Kohán György utcai Művésztelep ad otthont, ahol a régebbi, bronzból, kerámiából vagy vasból készült alkotásai mellett egy teljesen új is látható. A Bálnát és utasát ugyanis már ez az alföldi környezet inspirálta, ahogyan a szobrászművész fogalmazott: az itteni végtelen tájélményt az óceán horizontjával azonosította.

 

-Ez a keresztény kultúrkörből kiemelt bibliai jelenet, de számomra inkább a mai kor sorsát beteljesíteni vágyó emberét ábrázolja a Bálna és a figura kettőse. Fontosak számomra a formai és a tartalmi ellentmondások és ez ebben az esetben is megjelenik. Itt is a bálna súlyos, félelmetes testével szemben a figura alakja törékeny. Ha pedig tartalmilag vizsgáljuk, akkor a nagy, félelmetes mégiscsak védelmező is, mert a sorsát beteljesíteni vágyó figurát segíti, védelmező szerepet tölt be - mondta Kulcsár Írisz szobrászművész.

 

A MANK által működtetett Hódmezővásárhelyi Művésztelep fontos célkitűzésének tartja a fiatal alkotók bemutatását. Matiszlovics Tibor szolgáltatási igazgató kiemelte: Kulcsár Írisz munkáit azért érdemes a nagyközönség elé tárni, mert izgalmasak és maga a tárlat címe, a Pannonráma is, számtalan értelmezést vet föl.

 

-Pan-non: nem magyar vagy magyar, hol a határa ennek, mennyire körülhatárolható, akár a magyarság kérdése, akár az, hogy egy szabad művész magát keretbe szorítja. Maguk ezek a tájélmények is önmagukban rengeteg kérdést felvetnek. Hogyan lehet keretbe zárni egy tájat, egy élményt valamilyen módon lehatárolni, közben pedig pontosan tudjuk, hogy a szabadságnak vannak határai - hangsúlyozta Matiszlovics Tibor, a MANK szolgáltatási igazgatója.

 

Kulcsár Írisz bemutatkozó kiállítását – előzetes egyeztetéssel - december 15-ig lehet megtekinteni a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen.

 

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: