Online adás
2019. június 26. Szerda - János napja van

Tíz éves az Árdendás Néptáncegyüttes

2018. november 26.
Tíz éves az Árdendás Néptáncegyüttes

Az Árendás Néptáncegyüttest működtető Lányi Lajos Közhasznú Népművészeti Egyesület egy évtizedes fennállását ünnepli. Erre a jubileumra emlékeztek a hétvégén a táncosok gálaműsorukkal a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, amelyet testvér néptáncegyütteseik közreműködésével rendeztek meg.

 

A Jubileumi Gálaműsorra egy Felső-Tisza-vidéki néptánccsokorral készült az Árendás, illetve a Bodrogköz táncait mutatták be a közönségnek, de a bihari román és az erdélyi férfi táncokon át szűkebb hazájuk koreográfiáit is színre vitték, a szomszédos falvak adatközlőinek bemutatása alapján.

 

„Az együttessel csináltunk egy estét, amikor az elmúlt 10 év repertoárját végignéztük. Levontuk a konzekvenciákat, és elég egyértelműen megvolt, hogy kinek melyik a kedvenc produkciója. Ebből már jónéhány át is van alakítva, és így jobban alkalmazkodik a mai korszellemhez” – tette hozzá Gazsi László.

 

Az ünnepi gálaesten testvér néptáncegyütteseit is vendégül látta az Árendás.

 

„Az Árendás Néptáncegyüttes mellett, és az Árendás Kiscsillag Csoportja mellett fellép a Sedergő Néptáncegyüttes, ők Bajáról érkeztek, illetve Baksról a Prücsök Csoport fog közreműködni a mai estén” – mondta Gazsi László Márk, az Árendás Néptáncegyüttes művészeti vezetője.

 

Az Árendás mintegy száztíz tagot számlál, négy csoportjából, a felnőtt néptánc együttesből, a Kiscsillag, a Kisbojtár, illetve a kezdő felnőtt csoportból kettő mutatkozott be a Jubileumi Gálaműsoron. A néptáncegyüttes folyamatosan bővíti taglétszámát, hogy az egymásra épülő korcsoportokkal olyan műhelyt alkosson, amely a mai kor szelleméhez igazodva igyekszik átadni a néphagyományok tiszteletét és a tánc szeretetét.

 

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: