Online adás
2019. június 26. Szerda - János napja van

Bencsik András tartott előadást Makón

2018. november 27.
Bencsik András tartott előadást Makón

Április 8-án a Fidesz-KDNP kétharmados többséget szerzett az összefogó ellenzéki pártokkal szemben. Az európai parlamenti és az önkormányzati választásokhoz közeledve Márki - Zay Péter meglapította a Mindenki Magyarországát, melyben olyan hozzá hasonló embereket sorakoztat fel, akik szembe fordultak saját maguk korábbi elveivel, vagyis renegátok, mint ő maga is – mondta Bencsik András újságíró, a Demokrata hetilap főszerkesztője egy makói tévéinterjúban.

 

A vásárhelyi pofon, vagyis az időközi választás eredménye, ahol a Fidesz jelöltje alul maradt Márki - Zay Péterrel szemben „jókor jött”, és a kormánypárti oldal felfogta egy pillanat alatt, hogy mi a tét. Az ellenzéki összefogás matematikailag országosan is működhetett volna április 8-án, azonban az emberek nem a gyűlöletre, és az Orbánt leváltani skandálókra szavaztak, hanem a józan eszükre hallgattak, fogalmazott az újságíró, hozzátéve, a bevándorlás kérdése is döntő volt. A jövő májusban európai parlamenti választások lesznek, amikor a migrációval kapcsolatos állásfoglalás szintén meghatározó jelentőségű lesz.

 

„Amennyiben nem történik erőszakos beavatkozás a dolgok menetébe, nem robbantanak ki polgárháborús helyzetet, annyira elegük van az embereknek a hazudozásból, az olyan mértékű idegen elemekből, amely már az életüket élhetetlenné teszi, hogy az európai parlamenti választásokon nagy valószínűség szerint, akik Európát európainak szeretnék megtartani, jelentős többséget szereznek” – mondta Bencsik András, újságíró a Demokrata főszerkesztője.

 

 Létrejött nemrég Márki-Zay Péter új pártja, a Mindenki Magyarországa Mozgalom, látszólag ez is a korábban említett technikai nagykoalícióra törekszik, amelyel már a 2019-es önkormányzati választásokra készülnek. Márki - Zay Péter, aki kiábrándult fideszesnek és függetlennek vallotta magát, most főként balliberálisokból alakította meg a Mindenki Magyarországa Mozgalmát. A tagok között ott van Bod Péter Ákos, aki az Antal kormány minisztere volt, de később hátat fordított a kereszténydemokrata elveknek vagy Mellár Tamás, aki korábbi önmagával szintén szembefordult a jobboldali értékeket maga mögött hagyva – fogalmazott a Demokrata főszerkesztője, aki Hadházy Ákost is köpönyegforgatónak nevezte.

 

„Márki-Zay végighaknizza az országot, nem a városával törődik, hanem szörnyűséges, lepukkant renegátokat szed össze, akikkel virtuális mozgalmat indít el, aminek egyetlen célja, hogy Orbánt buktassuk meg. Zászlajukra egyetlen szót írtak fel: gyűlölet. Céljuk az árulás, eszközük a gyűlölet. Ezektől mit lehet várni? Csak rosszat!” – tette hozzá Bencsik András.

 

Márki-Zay Péter elsősorban saját magáért aggódik – fűzte hozzá Bencsik András, azért erőlteti országos szinten ezt az összefogást. Én viszont azt hiszem, hogy nem lehet átverni az embereket, a Fidesz-KDNP-nek egy értelmes, tisztességes, rátermett embert ki kell állítani, és nem azzal foglalkozni, hogy ki kivel áll össze a mutyiban. Akkor a város lakossága pontosan fogja tudni, hogy hogyan döntsön. Annak a szervezetnek melynek célja az árulás, eszköze a gyűlölet, nem lehet jövője – mondta Bencsik András.

 

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: