Online adás
2019. június 26. Szerda - János napja van

Vasárnap délután nyitja meg kapuit a karácsonyi vásár Hódmezővásárhelyen

2018. november 30.
Vasárnap délután nyitja meg kapuit a karácsonyi vásár Hódmezővásárhelyen

Az első adventi gyertyát is ekkor gyújtják meg a Kossuth téren. Idén ugyanis itt kap helyet a város karácsonyfája, a betlehem, a jégpálya, ahogyan az árusok is itt kínálják portékáikat és a téli finomságokat.

A hét közepén már megérkezett a város karácsonyfája Szikáncsról a Kossuth térre és már fel is kerültek rá a díszek. Közben előtte már javában készül a betlehem is, és a fabódékat is kihelyezték.

 

-December 2-án 5 órakor hivatalosan is megnyílik a karácsonyi vásár és ezzel elkezdődik az adventi időszak is. Az első adventi gyertyát is most hétvégén gyújtják meg. Idén új koncepciót találtunk ki, hogy karácsonyi város jellege legyen a vásárnak, ezért mindent ide összpontosítottunk a Kossuth térre. Már csak azért is, mert a jégpálya is a Fekete Sas elé került, hiszen a másik oldalon, ahol tavaly volt, egyéb munkálatok folynak, ezért találtuk ki a jégpályának ezt az új helyet. Már korábban is volt ezen a helyen és bízom benne, hogy a fiatalok szeretni fogják- mondta Varga Anikó a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ igazgatója.

 

A színpadot is a Kossuth téren állították fel, itt kapnak majd helyet a különböző ünnepi rendezvények is. De előtte a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban mostantól minden vasárnap délután 3 és 5 óra között kézműves foglalkozásokat tartanak a gyermekeknek. Utána pedig itt a Kossuth téren folytatódnak a programok. Vasárnap az első gyertyát Márki- Zay Péter polgármester gyújtja meg, amelyet Németh László katolikus pap áld meg. Az ünnepi műsort pedig többek között a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola diákjai adják.

 

-A karácsonyi vásárban elmaradhatatlan a forralt bor és a meleg tea, minden, ami a karácsonyi hangulathoz kapcsolódik. De ezen kívül lesznek kézműves árusok is. Ragaszkodunk hozzá, hogy helyi termékeket kínáljunk, így lesznek horgolt angyalkák, díszek, kisebb fajátékok a gyerekeknek, ám kesztyűk, sapkák és sálak, amit ebben a hideg időben magára vehet az ember. Minden szép kézműves terméket meg lehet majd vásárolni a helyszínen – tette hozzá Varga Anikó.

 

Vasárnaponként a következő hetekben mindig más- más csoport gondoskodik majd az érdeklődők szórakoztatásáról a Kossuth téren. Az aktuális programokról a művelődési ház honlapján és plakátokról lehet majd tájékozódni. A nagy adventi koszorú negyedik gyertyájának lángja december 23-án lobban majd fel.

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: