Online adás
2019. szeptember 21. Szombat - Máté napja van

Mikecz Péter lett a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója

2018. december 12.
Mikecz Péter lett a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója

A közigazgatásban és a versenyszférában egyaránt jártas Mikecz Péter lett a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója. A szakember a munkát hivatalosan decembertől kezdte meg a kormánymegbízott általános helyetteseként.

A közigazgatásban és a versenyszférában egyaránt jártas szakember került a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetői közé. dr. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter dr. Juhász Tünde megyei kormánymegbízott javaslatára főigazgatóvá nevezte ki dr. Mikecz Pétert. A közel húsz éves munkatapasztalattal rendelkező új főigazgató idén decembertől tölti be posztját a kormánymegbízott általános helyetteseként.

 

Dr. Mikecz Péter jogászi diplomáját a Szegedi Tudományegyetemen szerezte 1999-ben. Közigazgatási területen először Hódmezővásárhelyen, a Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában dolgozott, majd a felső szintű közigazgatásban tevékenykedett. 2010-től előbb a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban a sajtó és kormányzati kommunikáció területén töltött be vezető pozíciókat, ezt követően a Miniszterelnökségen folytatódott szakmai pályája, ahol az igazgatási ügyekért, később a kiemelt ügyekért felelős helyettes államtitkárként felelt a rá bízott feladatokért.

 

2014-től négy éven át a versenyszférában dolgozott több, kiemelkedő jelentőségű cég stratégiai irányításában vehetett részt.

 

A Csongrád Megyei Kormányhivatalban 2014 szeptembere óta volt üres a főigazgatói állás – mostanáig. 

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: