Online adás
2019. augusztus 21. Szerda - Sámuel napja van

Ajándékokkal, kézműves foglalkozással és színházi előadással várták a rászoruló gyereket az idei gyermekkarácsonyra a Fekete Sas Rendezvényházba

2018. december 17.
Ajándékokkal, kézműves foglalkozással és színházi előadással várták a rászoruló gyereket az idei gyermekkarácsonyra a Fekete Sas Rendezvényházba

A program cégek és magánszemélyek adományaiból valósult meg, amellyel 600 kisgyermek karácsonyát tette boldogabbá a vásárhelyi önkormányzat.

Szombaton rendezte meg az önkormányzat a gyermekkarácsonyt a Fekete Sas nagytermében. Cégek és magánszemélyek adományaiból mintegy hárommillió forint gyűlt össze, amelyből 600 háromtól tízéves korú rászoruló gyermeket ajándékoztak meg a szervezők.

 

„Az utóbbi évek hagyományaihoz híven az idén is megrendeztük a gyermekkarácsonyt, amely elsősorban a felajánlásokból, adományokból jött létre. Ebből játékokat és élelmiszert vásároltunk, és ezeket adjuk át most a gyerekeknek” - mondta Béres László, a Lakosságszolgálati Iroda irodavezetője.

 

Kézműves foglalkozásokon vehettek részt a gyerekek, illetve láthatták az Esztrád Színház: A hóember és a kiskutya című előadását. A meghívott gyerekek a korosztályuknak megfelelő ajándékokból válogathattak, ami mellé csokoládé és labda is járt. Nap közben pedig pogácsával, almával és teával vendégelték meg a lurkókat.

 

„Lesz kétszer félórás műsor a gyereknek, illetve különféle szabad foglalkozásokat szerveztünk a részükre” – tette hozzá Béres László.

 

A gyermekkarácsonyra a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek, valamint azok a rászoruló családok kaptak meghívást, akiket intézményeik: óvodájuk, iskolájuk ajánlott. Így a nehéz körülmények között élő gyerekek arcára is mosolyt varázsoltak az ünnepek alkalmával a szervezők.

 

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: