Online adás
2019. október 14. Hétfő - Helén napja van

Megjelent az Emlékpont folyóiratának legújabb száma

2018. december 21.
Megjelent az Emlékpont folyóiratának legújabb száma

Az Emlékeztető című tudományos kiadványban az államszocializmus kori Magyarország emblematikus ételeiről és italairól éppúgy olvashatnak tanulmányt az érdeklődők, mint a Rákosi Mátyás Tanulmányi Érdeméremről.

A napokban jelent meg a hódmezővásárhelyi Emlékpont tudományos folyóirata, az Emlékeztető 2018. évi 3–4. száma. Az immár harmadik évfolyamát záró periodika legújabb darabjában az érdeklődők többek között Tóth Eszter Zsófia, a VERITAS Történetkutató Intézet történésze tollából az államszocializmus kori Magyarország emblematikus ételeiről és italairól olvashatnak tanulmányt, míg Tóth Marcell, a Csongrád Megyei Levéltár munkatársa a Rákosi Mátyás Tanulmányi Érdemérem történetét dolgozta fel.

 

Az Emlékpont legfrissebb kiadványába Balogh Margit, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa a kommunista állam és a katolikus egyház közötti 1948-as tárgyalásokról, Palasik Mária, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának osztályvezetője pedig Tildy Zoltán köztársasági elnök lemondtatásának körülményeiről írt.

 

Az Emlékeztető mintegy másfélszáz oldal terjedelmű számában tizennégy szerző munkája, tizenegy tanulmány és négy recenzió kapott helyet – mondta Miklós Péter, a folyóirat főszerkesztője, az Emlékpont vezetője, aki hozzátette: a kiadványban szereplő írások jelentős része az Emlékpont tavalyi és idei konferenciáin elhangzott előadások szerkesztett változata.

 

Miklós Péter hozzátette: januárban újabb kötetet mutatnak be: Kovács Imre Attila, az intézmény irodalmár munkatársa Juhász Nagy Vilmosról – a Vásárhely környéki kommunistaellenes mozgalom, a Fehér Gárda meghurcolt és bebörtönzött tagjáról szóló kismonográfiáját.

 

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: