Online adás
2018. október 17. Szerda - Hedvig napja van

Nemzetközi együttműködésben vesz részt a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola

2015. november 09.
Nemzetközi együttműködésben vesz részt a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola

Egy hat ország bevonásával létrejött nemzetközi iskolai együttműködésben vesz részt a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola. Az Erasmus program keretében megvalósuló két éves projekt megnyitóját ma Hódmezővásárhelyen tartották. A kezdeményezés a helyi tanároknak és gyerekeknek egyaránt lehetőséget biztosít a partnerországok valamelyikében külföldi tanulmányútra.

A Valahol Európában című musical népszerű dallamával köszöntötték a spanyol, dán, olasz, lengyel és litván vendégeket a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola tanulói. Az Erasmus-pályázat keretében megvalósuló projekt ünnepi megnyitója ma reggel volt az intézmény tornatermében. A vendégek komplex szakmai célokkal érkeztek, mivel a fő szempont az egymástól való tanulás, a közös munka és készségfejlesztés.

 

 

- A projekt fő mondanivalója a címéből adódik: Segítsünk egymásnak, segítsünk egymásért. A program a konfliktuskezelő mediációt emeli ki, felhasználva minden tantárgyi lehetőséget, így a testnevelésórát, a délutáni foglalkozásokat is. Most egy kicsit megváltozik az életünk olyan szempontból, hogy fókuszálunk azokra a területekre, amelyet a projekt megkíván – fogalmazott Forrainé Kószó Györgyi iskolaigazgató.

 

 

Az együttműködés további meghatározó célja a nyelvi kommunikáció elősegítése is.

 

 

- Most érzik igazán a diákok, hogy mennyire nagy szükség van a nyelvtudásra. Még ha nem is biztos, hogy nyelvtanilag a legpontosabban beszélnek, mégis irányadó az a szókészlet és az a szókincs, amivel ezt felszínre hozzuk. Az is nagyon fontos, hogy a tevékenységközpontú játékokat, feladatokat helyezi a projekt előtérbe – tette hozzá Forrainé Kószó Györgyi.

 

 

Tíz külföldi pedagógust, és tizenkét idegen ajkú diákot lát vendégül ezen a héten a vásárhelyi iskola. A munka során egymás kultúrájának, hagyományainak megismerésével a különböző országokban élő gyerekek közelebb kerülnek egymáshoz. A partnerországok képviselői számára ennek erősítése érdekében nem csak Vásárhely, hanem Szeged és a főváros nevezetességeit is megmutatják, de egy mártélyi kirándulást is beiktattak a programok sorába. A két évig tartó együttműködés ideje alatt természetesen a helyi diákok is eljutnak az említett országokba. 

 

© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: