Online adás
2018. október 17. Szerda - Hedvig napja van

Szentpéteri Csilla koncertezett

2015. november 13.
Szentpéteri Csilla koncertezett

Szentpéteri Csilla és zenekara ma délelőtt egy nagyszabású, komplex audiovizuális élményekkel gazdagított produkcióval lepte meg a vásárhelyi diákokat a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. A Crossover Királynője a vásárhelyi fiatalokat is bevonta az örömzenélésbe. 

Márpedig a zene látható- vallja Szentpéteri Csilla, aki ennek bizonyítására zenekarával egy 16 helyszínből álló koncertsorozatot indított el és ennek volt az egyik állomása ma Hódmezővásárhely. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadképét LED falakon futó filmek és animációk tették igazán izgalmassá, ezzel is segítve a mostani generáció számára megjeleníteni a muzsikát.

 

 

„Azt szeretném bemutatni, hogy a klasszikus zene mellett mennyi olyan zenei stílus van, ami a 21. századi gyerekeket el tudja érni. Tehát gondolok itt arra, hogy jazzben, bluesban, rockzenében, világzenében vagy éppen a bosanova stílusában ugyanúgy megtalálhatják az örömüket a zenészek, akik azt mondják a nyolcadik osztály után, hogy ők éppen jazz zongoristák vagy rockgitárosok szeretnének lenni. De mindennek az alapja a klasszikus zene, anélkül nem lehet minőséget produkálni.”- mondta Szentpéteri Csilla zongoraművész.

 

 

A klasszikus szerzők: Vivaldi, Mozart, Paganini, Liszt és Brahms művei nem akárhogyan, hanem modern hangzásban, a népszerű zongoraművész saját gondolataival ötvözve szólaltak meg. A koncerten az interaktivitásnak is fontos szerep jutott. Az egyes darabok között a fiatalok kvízkérdéseket kaptak.

 

 

„Tesztelem a fiatal generációt, hogy mennyit tudnak Mozartról, Lisztről. Nyilván nem a lexikális tudásukra vagyok kíváncsi, hol születtek, inkább arra, hogy milyen emberek voltak.” - tette hozzá Szentpéteri Csilla.

 

Az örömzenélésből a helyi zeneiskola diákjai is kivették részüket. Szentpéteri Csilla pedig kiemelte: a vásárhelyi diákok nagyon tehetségesek. 

 


További képek »
© 2014-2017 Szerdahelyi József Nonprofit Kft., Minden jog fenntartva    impresszum | felhasználási feltételek | adatvédelem    Webgrafika: SzénásiDesign.hu, Webprogramozás: